A fekete berkenye gyümölcs ára nagyon magas a piacon. Az arónialé eladási ára akár 3-6000 Ft/liter is lehet. Rendkívül bő termő, már a második évben van rajta gyümölcs.
Ha termesztésbe vesszük, sok azonos növény lesz egy
területen viszonylag szorosan elhelyezve, akkor biztosan megszaporodnak a bajok, mint
ahogyan a bodza esetében ez tapasztalható volt.
Persze ez nem azt jelenti, hogy annyi ápolást fog kívánni, mint például egy körteültetvény,
csak azt, hogy többet, mint ha egy – két bokor van a kertünkben.
Eddig a következőket tapasztaltam pirinyó kis ültetvényemben:
A nitrogén műtrágya kiszórásakor a már kihajtott levelekre került szemcsék perzselést
okoztak.
A bundásbogarak nagyon ízletesnek találták a virágait, sokkal inkább, mint az almáét,
gyakorlatilag teljesen elpusztították a várható termést.
A méhek miatt nem akartam
permetezni, a sárgatálas védekezési módszer pedig nem vált be, valamit nyilván rosszul
csináltam.
A levéltetvek megtámadták a zsenge hajtásvégeket, szerencsére nem okoztak komoly kárt, a
gyors növekedés befejeződése után lassacskán elmaradtak a tetvek, csak egyszer kellett
permetezni.
A lombosfa fehérmoly szerencsére nem szereti, csak elvétve találni aknázott levelet,
védekezésre egyelőre nem volt szükség.
A sátoros levélmoly viszont 2004 nyarán viszonylag nagyobb számban fertőzte a fiatal
leveleket. A károsítás mértéke azonban nem volt akkora, hogy emiatt permetezni kellett
volna.
Megtelepedik rajta a kagylós pajzstetű is, amely nagyon sok lomblevelű fán megél.
Elsősorban a 2-3 éves részeket kedveli. Eddig még nem tapasztaltam észrevehető
legyengülést a növényvédelem nélkül nevelt bokraimon.
dr Gentischer Gábor
kertészmérnök
Egy arónia ültetvény becsült élettartama körülbelül 20 év.
A gyümölcs feldolgozva és frissen is értékesíthető. A legtöbb gyümölcsől gyümölcslevet préselnek. A juice sötétvörös színű és erős ízű.
Vákumcsomagolásban tartosítószer nélkül nagyon hosszú ideig eltartható. A berkenyelé akár 75-80%-ban kinyerhető a gyümölcsökből,
6-10% -kal is növelhetjük ezt a mennyiséget, ha a gyümölcsöt -5 ° C-on egy ideig lefagyasztjuk, mielőtt kipréselnénk.
A gyümölcsök sokféleképpen felhasználhatók saját konyhánkban is, lehetőleg más gyümölcsökkel keverve. A gyümölcsben található magas pektintartalom (kb. 0,75%) miatt az arónia kiválóan alkalmas lekvárnak és dzsemnek. Aróniából készítünk zseléket és csokoládéket, gyümölcsleveket, likőröket, joghurtot, desszertborokat, pálinkát.
► Szuper gyors növekedés
► Nyírott vagy természetes sövényként is
► 2 éves növény 1 éves áron
► Ajándék INDÍTÓTÁPPAL
►Egész évben zöld növényfal
► Gyönyörűen formálható
► Ajándék INDÍTÓTÁPPAL►
A növény gyors növekedését a talaj nedvesen tartásával tudja növelni. Ezért javasoljuk a SöviTex szövet használatát.
Talaj- és levéltrágyaként is kimagasló növénytáplálási tulajdonságokkal rendelkeznek. Ez egy extra tápanyag koncentrátum a sövény számára.